Stromfeld Aurél

Stromfeld Aurél rövid életrajza

Stromfeld Aurél (1878-1927) 129 éve született Stromfeld Aurél, az Osztrák-Magyar Monarchia vezérkari tisztje, a Tanácsköztársaság idején a Vörös Hadsereg vezérkari főnöke. Hogyan lett a császári és királyi hadsereg vezérkari ezredeséből a Vörös Hadsereg vezérkari főnöke, egykori tiszttársai százainak példaképe? A KuK vezérkari tisztjéből a Vörös Hadsereg vezérkari főnökeStromfeld Aurél német eredetű, értelmiségi család harmadik gyermekeként 1878 szeptember 19-én Budapesten született.
A Ludovika katonai akadémián való továbbtanulását – melyet a 48-as szellemiségű család ellenzett – egy magánalapítvány támogatta. Tanulmányai alatt mindvégig az évfolyam legjobbjai között szerepelt.
A Ludovika Akadémia elvégzése után több honvédgyalogezredben szolgált, 1902-ben vezérkari tiszt lett, 1913-ban a bécsi császári és királyi hadiiskolában lett tanár. Vezérkari tisztként és 1907-től a Ludovika Akadémia tanáraként is kiemelték szociális érzékenységét.
Az Osztrák-Magyar Monarchia vezérkari tisztjeként végigharcolta az I. világháborút (szerb, orosz, majd olasz frontokon), bár a háborút sem humanisztikus, sem katonai szempontból nem tudta elfogadni. Az olasz és orosz fronton szerzett háborús élményei végképp kiábrándították a Monarchia rendszeréből. 1918 novemberében lemondott beosztásáról, azzal az indokkal, hogy “köteles erőit veszedelemben forgó hazája rendelkezésére bocsátani…”, s hadtestével együtt hazatért.
1918. novemberében ezredesként a Károlyi-kormány kinevezte a Ludovika Akadémia parancsnokává, s Stromfeld reformtervet dolgozott ki a hadsereg-szervezésre.
1918-tól tagja volt az SZDP-nek, 1919. januárban hadügyi államtitkár lett. 1919 márciusában a proletárhatalom mellett foglalt állást. Nem kommunista meggyőződésből, hanem mert ezt látta az egyetlen lehetőségnek Magyarország területi épségének megvédésére. A tanácskormány – bár hosszú távon nem szolgálta az ország demokratizálását – a Vörös Hadsereg megszervezésével valamint a román és a csehszlovák csapatokkal szembeni honvédő háborúval elévülhetetlen érdemeket szerzett.
Stromfeld 1919. április 19-én a szerveződő Vörös Hadsereg vezérkari főnöke lett, részt vállalt a hadsereg szervezésében és kiváló stratégiai érzékkel irányította az északi iparvidék visszaszerzésére irányuló hadjáratot. Katonai, vezetői képessége eredményeként a Vörös Hadsereg Miskolcnál megverte az egyesült cseh és román sereget, visszafoglalta Kassát, Eperjest, Zólyomot és Érsekújvárt.
A Tanácsköztársaság politikai vezetése a sikeres felvidéki hadjáratot követően úgy döntött, hogy elfogadja az antanthatalmak ajánlatát, és az ígért politikai, gazdasági, illetve területi ellentételezésekért cserében kiüríti a visszafoglalt területeket. A Clemenceau-jegyzék elfogadása és a Vörös Hadsereg visszarendelése elleni tiltakozásul Stromfeld 1919. július 21-én lemondott. Nem tudta elfogadni a győztes hadjárat eredményeinek biztosíték nélküli feladását, mely a hadsereg széthullásához vezetett.
A döntés nyilvánosságra kerülése után a csalódott “vörös tisztek” – nem egy esetben a döntéssel egyet nem értő és ezért lemondó Stromfeld Aurél példáját követték: nagy számban váltak ki a Vörös Hadseregből, vonták ki magukat a szolgálat alól, és nem kevesen vették útjukat Szeged felé.
1919. augusztus 16-án a Friedrich-kormány rendeletben kimondta, hogy a “felállítandó nemzeti hadseregbe csak azok a tisztek, tisztjelöltek, hadapródjelöltek és hasonló állásúak vehetők fel, akiknek tökéletes megbízhatósága minden kétségen felül áll”, ezért a tiszteket igazoló eljárás alá vonták, ahol meg kellett állapítani, hogy az illető “a tanácsköztársaság alatt és annak érdekében nem teljesített-e a köteles, illetve rákényszerített munkát meghaladó szolgálatot”. Az igazolóbizottságok végül is meglehetősen szabad kezet kaptak “a köteles, illetve rákényszerített munkát meghaladó szolgálat” értelmezésében.
A Vörös Hadseregben szolgált egykori tisztek az igazolóbizottságok előtt a kényszerhelyzetre és az ország védelmére hivatkoztak, s ezt az érvet a bizottságok általában elfogadták. Többségük minden “retorzió” nélkül léphetett át a Nemzeti Hadseregbe. Stromfeldet a tanácskormány bukása után elfogták, 1919 őszén katonai bíróság előtt felségárulás vádjával 2 év 9 hónap börtönbüntetésre ítélték, ezredesi rangjától, nyugdíjától megfosztották.
Méltatlan ítéletét soha nem fogadta el, mert úgy vélte katonai becsületét, tisztességét vonták kétségbe bírái.Méltatlan mellőzöttségbenA börtönből 1921-ben kiszabadult, raktárnoki állást vállalt, majd magántisztviselő lett és tevékeny munkát fejtett ki az SZDP-ben. 1923-ban újból letartóztatták, de fél év múlva megint szabadon bocsátották.
A börtönben eltöltött néhány hónap számára a katonai halált jelentette. Soha nem tudta megérteni, hogy 1919-es lépését politikai tettként kezelték és nem a katona hazája érdekében hozott vállalásaként.
Stromfeld tagja volt a Természetbarátok Turista Egyesülete Magánalkalmazottak Osztályának és nagyon sokat tett a természetbarátok képzéséért, a budai erdők bejárásáért és a turista útjelzés felfestéséért is.
1923-tól kapcsolatban állt az illegális KMP-vel és az SZDP-n belüli baloldali ellenzék vezetőjeként dolgozott. 1925-től haláláig a KMP tagja volt. Még százados korában egy teljesen modern alapokra fektetett hadseregszervezési tankönyvet írt, majd 1928-ban “Készül az új háború” címen jelent meg könyve.
Nem volt 50 esztendős amikor 1927. okt. 10-én elhunyt.
Volt tiszttársai haláláig vártak Stromfeld Aurél “megtérésére” – hiába. Tiszti rangját poszthumusz kapta vissza 1945-ben. Stromfeld Aurél 1919-es katonai működése, az általa kidolgozott haditervek a magyar királyi honvédség vezérkari tisztképző iskolájában, a Hadiakadémián “tanított tervek” voltak. Később vezérkari tisztek tucatjai elemezték azt s tanultak belőle.
“Rehabilitációját” csak az özvegye érhette meg, akinek a számára az államfő – Horthy Miklós – a miniszterelnök, honvédelmi miniszter – Gömbös Gyula – előterjesztésére a “mindenkori ezredesi nyugdíj összegének megfelelő kegydíjat” ítélt meg.
(Panoráma)